🠋
Matthew
Az Úrban nőtt fel
Közelről ismerhetem Istent
A családom már gyerekkorom óta aktívan foglalkozott Isten Szavával és a hittel. Normális volt, hogy betegség, vagy más probléma esetén mindig imádkoztunk, és Isten válaszolt, csodát tett, megoldást adott. Meggyőződésem volt, hogy Isten létezik, Ő teremtett mindent és jó, hogyha Vele vagyunk.
Láttam magam körül, hogy az emberek milyen életet éltek és mennyire különböző volt attól, amiben én nőttem fel. 10 évesen, otthon imádkoztam teljes szívből Istenhez, aki feltöltött a Szentlélekkel; ennek bizonyítékaként elkezdtem egy számomra teljesen új nyelven beszélni. Éreztem Isten hatalmát, feltöltő örömét. Pár nap múlva bemerítkeztem hitem bevallása alapján.
Mégis eltévedtem serdülőkoromban; inkább a baráti kör, a kábítószer fogott meg. Ez addig tartott, amíg el nem kezdtem dolgozni egy pékségben. Körül voltam véve emberekkel, akiknek semmi remény nem volt az életükben, maximum annyi, hogy a hétvégén egy jó bulira elmehessenek. Azon gondolkoztam, hogyan tudnék nekik segíteni, mivel én ismerem a valódi reményt. Imádkoztam, hogy el tudjam mondani nekik az evangéliumot.
Újra elkezdett munkálkodni bennem Isten ereje. Először Isten az én életemet változtatta meg, elvette a kábítószert, alkoholt, dohányzást, azután adott lehetőséget beszélni az emberekkel a hatalmáról. Hála Istennek, volt, akinek füle volt a hallásra és megtérésre jutott, teljesen megváltozott az életük.
Közben egyre jobban megismertem a szavát, megtanultam milyen gyönyörű Istent közelről ismerni.